Halihó!
Péntek, megérkeztem az új fejezettel!
Kérlek nézzétek el a picit késői órát, de a lényeg itt van! Talán egy kis felvidulás az iskola kezdete mellett. :-)
🙏🏻Imo
***
- Hey, can I help you? - tétován álltam a konyhában, de úgy gondoltam ez az egyetlen hely, ahol hasznossá tehetem magam anélkül, hogy bárkivel nyelvi akadályokba ütköznénk.
- Hey, Flora! Would you wash the vegetables? - kérdezte mosolyogva Kyungsoo. Ezt a nevet jegyeztem meg, a D.O. olyan személytelennek tűnt.
- Of course! - villantottam mosolyt, és a mosogatóhoz fordultam. Percekig csak a víz csobogása, az olaj sercegése, és sutyorgott koreai szavak hallatszottak.
- Do you know anything about Korea? - kérdezte hirtelen Kyungsoo. Gondolom arról suttogtak, melyikük merje megkérdezni. A fiú kiejtése meglepően jó volt, és nagyon igyekezett, hogy helyesen fogalmazzon.
- Oh... Not too much. But I saw the drama called Doctor Stranger. Some episodes was in Hungary. I liked that.
- Oh, yes. That's a good drama - helyeselt Kyungsoo. Aztán újabb csend.
- And do you know anything about Hungary?
- We heard about... Nice girls, and delicius food - válaszolt kivételesen Luhan.
- Thank you - mosolyogtam rá. Amikor viszonozta a gesztust beugrott - I know you! I saw your movie, The Great Wall! - cseccsintettem vidáman. Végre egy ismerős arc. Valamiért az a különös érzésem támadt, hogy itt, Koreában mind a 12-en híresek, de csak Luhant ismertem fel. Bár Kris is emlegetett amerikai filmeket, amikben szerepelt. Meg aztán... Gyanús, hogy az egész ház hemzseg a róluk készült fotósorozatoktól.
- Really? Thank you! Did you like it? - csillant fel a szeme.
- Oh, I loved it! I love the historical movies, and I love the Great Wall. I mean, the original. I'm a little bit afraid of the tao-ties, because I saw in 3D, but it was amazing! - elragadott a hév, úgy magyaráztam, mire mind furán néztek rám. Azt hiszem, nem mindent értettek abból, amit mondtam.
- Tetszett neki a film. Félt a szörnyektől, amik benne voltak, de nagyon szereti a történelmi filmeket, és kedveli a nagy falat - lépett be az ajtón Kris, hogy koreaira fordítson a többieknek.
- Köszönöm - bólintottam Krisnek. - Sorry...
Mind nevettünk a helyzet kellemetlenségén, aztán mindenki a saját dolgával foglalkozott.
- Jól vagy? Tudod, hogy Sehun nem úgy gondolta... - nézett Chen aggodalmasan Krisre, aki Kyungsoonak adagolta a húst, amiket kisütött.
- Persze, tudom. Nem várom, hogy megértsetek. Csak tudjunk együtt élni, és dolgozni.
- Yifan! Beszélhetünk? - lépett be az ajtón Sehun. Társa bólintott, átadta Chennek a húsokat, és a fiatalabbik után ment a kertbe.
*
- Sajnálom az előbbit...
- Semmi baj - rázta a fejét Yifan.
- De van. Biztosan nyomós okod volt rá, hogy itthagytál minket. Csak nem értem, miért nem osztottad meg velünk. Mind nagyon csalódottak voltunk, akkor is, ha tudtuk, bizonyára neked így a legjobb. Aztán később sem kerestél minket...
- Sajnálom. Tudom, hogy kellett volna. De addigra már annyira szégyelltem magam, hogy képtelen voltam bármelyikőtökkel felvenni a kapcsolatot.
- Hyung... Tudod, hogy ez a legbénább kifogás, amit valaha előadtál? Mindegy. Te mondtad egyszer, hogy We are One. Emlékszel? - Sehun várt egy kicsit, Kris pedig bólintott. Rég volt, hogy valaki hyungnak szólította. Hiányzott neki. - Mi lenne, ha megpróbálnánk?
- Remek ötlet - mosolyodott el az idősebb, és féloldalasan magához szorította társát.
*
Lay és Chanyeol a legnagyobb egyetértésben terítették az asztalt. Az én feladatom volt, hogy Kyungsoo után vigyem a köretet, aki egyébként egy óriási kerámia tállal lavírozott a konyhából, amiben az általa befűszerezett és sütött húsok illatoztak. Lay a művelet végén a magasabbikra sandított, és egyszerre ordították el magukat, mindenkit a vacsoraasztalhoz terelve. Szó szerint beleremegett a ház, akkora robajjal tört ki mindenki a saját világából, hogy az asztalhoz üljön.
Én egy kicsit tétováztam, arra számítottam, hogy mindenkinek megvan a saját helye, aztán Minseok megpaskolta a széket maga mellett, hogy üljek mellé. A másik oldalamra nem sokkal később egy sokkal nyugodtabb Kris telepedett, amitől én is megnyugodtam. Még mindig ő a fordítóm, és hűséges segítőm ebben a házban. Egyelőre nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy 3 méternél messzebbre merészkedjek tőle. Miután mindenki elfoglalta a helyét, úgy néztünk ki, mint Arthur király, és a kerekasztal lovagjai. Kyungsoo az asztalfőn, mint főszakács, azaz Arthur, és a lovagok, akik jöttek, hogy elpusztítsák a kemény munkája gyümölcsét. Luhan lehetne Merlin. Ő segített neki a legtöbbet. Most a jobbján ül, és azon tanakodnak Baekhyunnal, hogy kié legyen a jobban átsült szelet hús.
- Minden oké? - hajolt kicsit közelebb Kris.
- Persze! Csak... - bizonytalanul sandítottam a fém pálcikákra, amiket evőeszköz gyanánt tettek a tányérom mellé.
- Baj van? - nézett rám most már Minseok is. Áldottam az eget, hogy 13-an ülünk az asztalnál, így a többiek szinte semmit nem vettek észre az én bénázásomból.
- Nem igazán tudok pálcikával enni - nyőgtem ki végül. Kris kuncogott, Minseok pedig egyszerűen fogta a pálcikáimat, és maga felé fordított.
- Így ni. Ezzel itt tartsd meg a másikat, hogy ne csússzon ki a kezedből. Jó. Ne, a másik ujjaddal, és akkor könnyebb lesz összecsippenteni - bár koreaiul magyarázott, a mozdulatokat értettem. Kicsit nehézkesen tekergette a merev ujjaim, de pár perc után elégedetten szemlélte a művét. - Eat - intett a tányérom felé, amit időközben Kris pakolt meg egy akkora adaggal, amivel egy afrikai falu jóllakna. - Ügyes vagy! Látod, nem is vészes.
- Sajnálom... Gondolhattuk volna, hogy nem tudsz vele enni - szabadkozott Lay, aki velem szemben ült, és most bocsánatkérően nézett rám. Kris fordított újfent.
- Egyszer már próbáltam - vallottam be lányos zavaromban. - Otthon, pár utcányira a lakásomtól van egy kis kínai kifőzde. Rengeteget jártam oda. De valahogy sosem éreztem szükségét, hogy ezzel egyel. Egyszer vett rá a barátnőm, mikor sushizni voltunk. De akkor nem volt ilyen jó tanárom - Minseokra mosolyogtam. Mintha valamennyit értett volna a mondandómból, vidáman nézett rám.
Így telt el a vacsora. A fiúk folyamatosan kérdezgettek, vagy éppen nekem volt kérdésem. Kris hol engem tolmácsolt a fiúknak, hol nekem a fiúkat, amiért nagyon sajnáltam, de úgy tűnt egyáltalán nem bánja.
A vacsora végén mindenki segített eltűntetni a romokat. A mosogatógép pontosan az ilyen alkalmakra lett kitalálva. Mind felváltva besorakoztattuk az elhasznált tányérokat és evőeszközöket, aztán a nappaliba szállingóztuk, ahol folytatódott az ismerkedés. Elmeséltem, hogy milyen csúnyán át lettem verve a palánkon, ügyesen elhallgatva, hogy miért és hogyan, éppen csak annyit osztottam meg a fiúkkal, hogy milyen okból kötöttem ki a világ másik felén. Rajtam kivűl inkább csak Tao, Luhan és Kris mesélt, mint utóbb kiderült azért, mert ők néhány éve kiváltak az együttesből, és a saját útjukat járták. Hogy miért vannak itt ismét, azt nem kötötték az orromra. Mindenesetre megtudtam, hogy ők az EXO - tehát erre gondolt a fickó az állásinterjún -, és valami comeback-re készülnek, ami itt annyit tesz, hogy új lemezt adnak ki, rengeteg műsorban szerepelnek, és befestik a hajukat. Legalábbis nem gondoltam, hogy Chen természetes szőke, vagy éppen Tao burgundivörös hajszerkezettel érkezett meg erre a világra. Az este folyamán vált vilagossá, mennyire szerencsés lehetek fél Dél-Korea szemében. Idolokkal vagyok körülvéve, akik itt a helyi ügyeletes One Direction. Vagyis milliók lennének csak a 10 méteres sugarú köreikben, hogy egy pillanatra lássák a kedvencüket. Nekem még a kezem is megfogták. Nagy kaland... Számomra 12 velem egykorú srác voltak, akiknek gyatra az angoltudásuk, amit nekem kell orvosolni.
Ennek rendje és módja szerint másnapra datáltuk az első angol óránkat.
Majdnem éjfélt ütött az óra, akikor Kris tolmácsolásával elvonultam.
Gyorsan megírtam a másnapi óratervet, hasonlóan színes vázlatokkal, ahogy egész életemben tettem. Még arra is volt időm, hogy a fiúknak feladatlapokat gyártsak, mindenkinek más színűt, hogy könnyebb legyen megkülönböztetni. Holnap az alapokat vesszük át, aztán mindenki rajzolhat magának szókártyákat, és egyéb segédeszközöket. Odahaza igaz kisgyerekeket tanítottam a lépcsőházból, de mivel ők is kezdők voltak, ez jól bevált szokás, a színek majd a fiúk dolgát is megkönnyítik.
Elégedetten szedtem össze az elkészült kellékeket, aztán gyorsan lezuhanyoztam, és a laptopommal együtt a pihe puha ágyba vackoltam magam.
Mivel gyakorlatilag semmit nem tudtam a fiúkról, gondoltam utánajárok. Az első dolog, amit a kereső kidobott, egy többrészes sorozat 2014-ből, amit a fiúkról készítettek. Itt még mind együtt voltak, gondoltam kezdetnek megteszi. EXO Showtime. Szerencsére rengeteg helyen találkoztam angol felirattal, sőt, valahol még magyarba is beleszaladtam, így mivel ez volt az igazi anyanyelvem, ezen kezdtem el nézni.
Feltételezem, nem a legvalóságosabb élethelyzeteket vázolták fel, de az első két rész, amit láttam, szórakoztató volt. Könnyesre nevettem a szemeimet, és elgondolkodtam rajta, vajon mi lett volna, ha már akkor ismerem őket.
Először is biztos, hogy Minseok, vagyis Xiumin lenne a kedvencem. Meg Chanyeol. Talán Tao. Érdekes volt látni, mennyire összetartóak a kisfilmeken. Látszódott, hogy a kemény munka kis családdá kovácsolta őket.
Azon agyaltam, hogy bár hajnalodik, bevállalok még egy részt, aztán majd gyorsan alszom sokat. Éppen elindult az új rész szignálja, amikor halkan kopogott valaki.
- Come in! - mondtam automatikusan, de tanulva Chen délutáni várakozásából, felpattantam, és ajtót nyitottam. Egy pizsomás Minseoknak. - Hi! - intettem vidáman, és beinvitáltam. - I'm seeing your show!
- Really? What show?
- EXO Showtime.
- Oh, I loved it. Can I?
- Course! - az ágy szélére ült. Mellé telepedtem, és elindítottam a videót. Együtt nevettünk a többieken. Sajnáltam, hogy nem beszéljük egymás nyelvét egy kicsit jobban, akkor talán ő is és én is jobban elengedhettük volna magunkat, de a légkör így is tetszett. Mielőtt elbúcsúzott, nagy nehezen megbeszéltük, hoy amiért én angolul tanítom, ő cserébe segít nekem a koreaival boldogulni. Nyugodtan feküdtem le, hogy szereztem egy új segítőt, és talán egy kicsit már látom a fényt az itteni életemben. Pár könnycseppet lefekvés előtt azért engedtem magamnak, amit a honvágy számlájára írtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése